Szemvizsgálat

Az ember legintenzívebben a szemén keresztül tartja a kapcsolatot a külvilággal. Így jut a legtöbb információhoz is. Ezért nagyon fontos, hogy szemünkkel megfelelően foglalkozzunk. Ennek legjobb módja a rendszeres műszeres és szakember (dipl. optometrista vagy szemorvos) által végzett szemvizsgálat. Szemünk és fülünk születésünktől fogva romlik, ezért fokozott figyelmet és ellenőrzést igényel.

Szemünket először születésünkkor ellenőrzik. Ezt követően, kevesen tudják de 1 évesen, 3 évesen és 6 évesen mindenképpen kontroláltatni kell, főleg, ha a szülők is szemüvegesek.

Vegye fel a kapcsolatot rendelőnkkel: 06-30-680-9925

 A későbbiek folyamán, ha eddig nem volt probléma, akkor 30-35 éves korban mindenképpen érdemes egy funduskamerás vizsgálatot csináltatnunk mert ezen vizsgálattal kiderül, hogy milyen állapotban van az egész szervezetünk érrendszere, (szív, agy, kar, láb, máj, vese és a nyaki verőerek). Ezeket az elváltozásokat időben felismerve, de még előre haladott állapotban is képesek vagyunk rendelőnkben terápiásan kezelni.

40 éves kortól fokozottabb ellenőrzést igényel szemünk állapota. Ennek oka, hogy ekkorra már szemünk rugalmassága úgy meggyengül, hogy nehezebben tud fókuszálni. Mindehhez társulnak az UV által és a digitális eszközök használata által, illetve a már esetlegesen jelentkező belgyógyászati panaszok okozta elváltozások (diabetes, hypertonia, maculadegeneratio, cataracta). Megfelelő legalább 2-évenként elvégzett ellenőrzéssel ezek a betegségek korán felfedezhetők és javíthatók vagy gyógyíthatók is.

Ezért nagyon fontos, hogy megfelelő helyre menjen a páciens ellenőriztetni vagy vizsgáltatni a szemét.

Nálunk a Diamond Optometriai Rendelőben magas műszerezettséggel és szakmai tudással végzünk szemvizsgálatot klinikai terápiás kezeléssel együtt. A legújabb funduskamerás vizsgálatot és annak képi elemzését végezzük rendelőnkben, ami után személyre szabott terápiát állítunk össze a páciens számára.